A gátizmaim története
Utólag belegondolva, már a kislányom megszületése előttre visszanyúlik az a történet, ami később (sajnos) elég meghatározóvá vált az életemben.
Miután ez egy olyan fórum, ahol őszintének lehet lenni, leírom, hogy huszonévesen is észleltem már, hogy valószínűleg a gátizmaim gyengék, hiszen jógázás közben elő-elő fordult, hogy bizonyos – főleg – fejjel lefelé pozíciókban, mint a gyertya, vagy nagy terpeszes pózokban pl., levegő ment a hüvelyembe. A jelenséget magát akkor még nem tudtam összekötni az okokkal, nem tulajdonítottam neki túl nagy jelentőséget, azt se tudtam, hogy ez normális-e, vagy sem. Fogalmam se volt róla, hogy ez a hüvelyizmok gyengeségének a jele.
A szülés zavartalanul zajlott le, teljesen természetes úton, mindenféle gyógyszeres, injekciós, vagy eszközzel történő beavatkozás nélkül született meg a kislányom. Miután elég gyorsan világra jött, itt-ott keletkeztek kisebb repedések, de azt gyorsan összevarrták. Amikor kb. 1 hónapos volt és kicsit hosszasabb sétákat is be lehetett vele vállalni, akkor éreztem igazán, hogy itt – azaz “ott” – valami nem stimmel. Minden harmadik lépésnél kb. meg kellett állnom és kényszeresen összehúznom, vagy megfeszítenem a gátizmokat, mert egyszerűen fájtak, és úgy éreztem, mintha kvázi egy labda, vagy valami lenne a lábaim között – nagyon kellemetlen volt. Nem bírtam tőle sétálni. Dehát muszáj volt, mentem tovább, mert nem állhat egyhelyben az ember, de a fókusz az “ott” volt. És ez így ment aztán hosszú éveken keresztül. Elmentem a legismertebb intim tornára, a neten keresgélve rátaláltam egy okos kis kütyüre, ami össze volt kötve a telefonommal és egy app ilyen Super Mario szerű játékokon keresztül vezetett végig, az irányítás pedig a hüvelybe helyezett kis kégel kütyü segítségével történt. A lányom imádta, ha meglátta, hogy éppen “edzek”. 🙂 A nőgyógyászok vagy nem mondtak semmit, vagy megemlítették, hogy le van ereszkedve a méhszájam, tornázzak, még dr. Oláh Orsolyához is elkerültem, aki annyit mondott, hogy valószínűleg a hátsó gátizmok egy része leszakadt a medencéről szülés közben, de ő épp most megy el szülési szabadságra, úgyhogy keressek egy másik nőgyógyászt. Nem találtam olyat, aki ezekhez a problémákhoz értene. Nyilván az intimtorna, a Perifit – ez az említett kis okoskütyü – segítettek, de minden számítógép előtt töltött munkanap után, ha felálltam azonnal “oda” került a fókusz. Ott van az a valami, nem tudok vele mit csinálni, nem tűnik el.
Ekkor – kb. 8 évvel (!) a kislányom születése után – kerestem meg Dórit. Dóri felvilágosított :), hogy az orvosi területet, ami kifejezetten a medencefenékkel foglalkozik urogynekológiának hívják, itthon nem sok orvos van, aki erre specializálódott volna, de dr. Oláh Orsolya az legismertebb. Visszamentem hozzá – 7 év után -, mostmár tudott fogadni, ő elmondta, hogy van egy műtét, ami segíthet, egy hálóval alá lehet támasztani a húgyhólyagot és a méhet úgy, hogy azt beépítik a szövetekbe és medencecsonthoz csatlakoztatják
több ponton. De van bizonyos kockázata a műtétnek, mert itt a szövetek nagyon vékonyak, a háló elmozdulhat, hálóval együtt biztos hogy nem lehet megerőltető mozdulatokat tenni, futni, stb. Ezen a ponton teljesen elvetettem magamban, hogy ezt az utat válasszam. Oláh doktornő megkérdezte, hogy 10-ből hányra értékelném a mindennapokban a komfort érzetemet, én 8-at mondtam. Ő erre azt válaszolta, hogy ez valószínűleg nem olyan rossz ahhoz, hogy még 10-15 évet így éljek, utána lehet, hogy elkerülhetetlen lesz a műtét. Javasolt még egy kockapesszáriumot, amit sétálások, kocogások alkalmával megpróbálhatok használni. Ez egy szilikon kocka, ami alulról megtartja a szerveket a hüvelybe helyezést követően, mert
a speciális formájának köszönhetően vákuumot hoz létre a hüvelyben, odatapad és megtámasztja a szerveket. Nekem sajnos nem vált be, mert nem képződik vákuum. Egyszer sikerült, akkor működött is, de többször nem. 4x-5x próbáltam.
Habár elkeserítőnek voltak Oláh doktornő szavai számomra, arra jó volt, hogy tudjam, Dórihoz kell fordulnom inkább és vele tornáznom szorgalmasan. Dóri azért jobb, mint a korábbi tornák, amiket csináltam, mert a testet egészében nézi, egészében fejleszti az izom- és idegrendszert, ezáltal hatékonyabb, mint a koncentráltan csak a has-, vagy gátizmokra fókuszáló tornák. Kb. másfél év torna után – amit nem nagyon szorgalmasan, de kitartóan végeztem Dórival -, határozottan érezhetővé vált a változás. Pontosan ráéreztem arra, hogy hol van a sérült terület a hüvelyen belül. A tornázás előrehaladtával megszűnt a labdaérzet a lábaim között. Először csak rövidebb időszakokra, majd egyre hosszabban és mostmár egyáltalán nem érzem. Se este, se ülés után, se más jellegű, intenzívebb torna (Pilates, Core training) után. 🙂 És ha mégis érezném, tudom, hogy mi az a néhány bizonyos gyakorlat, mozdulat, aminek elvégzésével azonnal helyre áll a komfortérzetem.több ponton. De van bizonyos kockázata a műtétnek, mert itt a szövetek nagyon vékonyak, a háló elmozdulhat, hálóval együtt biztos hogy nem lehet megerőltető mozdulatokat tenni, futni, stb. Ezen a ponton teljesen elvetettem magamban, hogy ezt az utat válasszam. Oláh doktornő megkérdezte, hogy 10-ből hányra értékelném a mindennapokban a komfort érzetemet, én 8-at mondtam. Ő erre azt válaszolta, hogy ez valószínűleg nem olyan rossz ahhoz, hogy még 10-15 évet így éljek, utána lehet, hogy elkerülhetetlen lesz a műtét. Javasolt még egy kockapesszáriumot, amit sétálások, kocogások alkalmával megpróbálhatok használni. Ez egy szilikon kocka, ami alulról megtartja a szerveket a hüvelybe helyezést követően, mert a speciális formájának köszönhetően vákuumot hoz létre a hüvelyben, odatapad és megtámasztja a szerveket. Nekem sajnos nem vált be, mert nem képződik vákuum. Egyszer sikerült, akkor működött is, de többször nem. 4x-5x próbáltam.
Tudom, hogy sohase lesz a régi az izomzat a sérült területen, és tulajdonképpen mindig is hólyagsérvem lesz, de az izmok megfelelő erősítésével és karbantartásával elmulasztható az akkut rossz érzés. Csak egy-két hónapja kezdtem el erősebb edzésekre járni, mellette folytatom Dóri tornáit a szintentartásához végett és bizottság benne, hogy ha folyamatosan edzésben tartom magam, akkor még sokáig maradhat, vagy esetleg még tovább javulhat a komfortérzetem, illetve a “gyógyulás”.